~5.rész

Drága olvasók!

Habár nem tudom, mennyire érintett meg titeket, mindenesetre nagyon sajnálom, hogy ennyit késett a rész, mentségnek azt tudom csak felhozni, hogy a múlt hetet apánál töltöttem, akit havonta csak egyszer látok, így szabad perceimben vele szerettem volna lenni.

Remélem tetszik a rész, viszont nagyon nem örülök neki, hogy nem kommenteltek, pedig a blogspot 4 rendszeres olvasót jelez. Épp ezért úgy döntöttem, hogy vagy 3 komi, vagy öt tetszik után érkezik az új rész! Szerintem ez nem sok, az oldal látogatottsága is bőven napi 20 fölött van.

Jó olvasást, remélem elnyeri tetszéseteket! :)

Legyetek rosszak a kedvemért!

Puszi & nagyölelés: Bella. xx

~5.rész

 

    Nem tudtam, mennyire lesz hosszú a beszélgetésünk, mindenesetre előrelátóan intettem neki, hogy foglaljon helyet az egyik fotelon, vagy kanapén, ahol tetszik. Végül a kanapé egyik oldalára vágta le magát, és lábait felhúzta törökülésbe, majd oldalra fordulva megveregette maga mellett a maradék helyet. Leültem, és szembe forultam vele, majd megvártam, míg ő is teljes testével felém fordul. Nagyot sóhajtva belekezdtem mondókámba.

-Talán kezdjük a nevemmel, úgy látom, kész összeesküvés-elméletet gyártottál az elmúlt két percben. Az ugye evidens, hogy két nevem van, erre magadtól is rájöhettél. - itt Harry bólintott, majd várakozással telve nézett rám. - Hogy az Isabella-t miért nem említettem? A válasz egyszerű. Azért, mert nem használom. Szeretem, mert szerintem szép név, viszont nem érzem magaménak. - Göndörke megint bólintott, így tudtomra adva, hogy megértette és elfogadta válaszomat. - Igen, ma költöztem ide, - habár inkább úgy érzem, mintha hetek, ha nem hónapok óta lennék itt- és előreláthatólag sokáig maradok is a seggemen. Nem tudom, mikor, de valamikor biztos, hogy elköltözök a lányoktól, elvégre ez az ő kérójuk, nem lakhatok velük örökké. - mondandóm befejeztével eddig szorgosan tördelt ujjaimról ráemeltem pillantásom, majd halványan elmosolyodott. Sokan tudják a nevem, eddig mégis ő volt az első, akit érdekelt ennek a kis dolognak a miértje. És nekem ez sokat jelentett. Ezután a szobámban beszélgettünk tovább, jelentős és jelentéktelen dolgokról egyaránt. Csevejünket végül az ajtóm kopogása szakította félbe, és, mire lassan odafordítottuk fejünket, Niall és Liam már be is vágtázott az ajtón, majd elhenteregtek az ágyamon, és ránk néztek. Harry-vel három perc után ezt meguntuk, nekem már személy szerint fájt az arcom, annyira próbáltam rávenni a fiúkat, hogy mondjanak már valamit. Aztán Harry megszólalt.

-Fiúk, van különösebb oka annak, hogy élvezhetjük társaságotokat, vagy...? - kérdezte összeráncolt homlokkal, én pedig próbáltam visszatartani kikívánkozó nevetésemet. Még ez a komoly arc is hihetetlenül jól állt neki.

-Uh, tényleg. Liam, miért is másztunk föl idáig? - nézett Niall kíváncsian bandatársára.

-Azért, hogy szóljunk... - Liam nem tudta befejezni mondatát, ugyanis lentről valaki artikulálatlanul üvöltött.

-Mi? - kiabáltam vissza, majd újra meghallottuk a hangot, ezúttal sokkal közelebbről, majd már gazdáját is ki tudtuk találni.

-Gyertek, kész a kaja! - üvöltött Zayn a szobám ajtajában, amitől kis híján megsüketültem. Kezdem úgy érezni, hogy a helység nem  hálószoba, hanem csak átjáró.

-Na, ezért jöttünk. - jelentette ki Liam fülét masszírozva, láthatóan őt is megviselte Zayn megjelenése.

    Lerobogtunk a lépcsőn, majd az asztalhoz ülve mindenki egyszerre kezdett szedni mindenből és beszélni. A vacsora nagyon finom volt, a többiek kitettek magukért. Mikor ez följött témának, Harry-vel bűnbánó mosollyal néztünk körbe, majd egymásra. Gyorsan elkaptam tekintetem, egyszerűen nem tudtam szemébe nézni, mert féltem, hogy a szívem annyira belemelegszik őrült tempót diktáló dobogásába, hogy a végén ott múlok ki, evés közben.

    Evés után a fiúk szedelődzködni kezdtek, mert kissé késő volt már, ráadásul másnap nekik dolguk akadt .

Mint érkezésükkor is, egyenként búcsúztak el, ki-ki öleléssel vagy éppen egy-egy puszival. Mikor Harry került sorra, boldogan egymásra mosolyogtunk, majd jó hosszan megöleltük egymást. Próbáltam csillapítani a gyomromban tomboló pillangókat, de úgy tűnt, feltett szándékuk, hogy kiszakítják az egész felsőtestem heves csapkodásaikkal. A pillanatnak azonban vége szakadt, ugyanis Loui nagy erővel lökte el Harry-t az orrom elől, majd jól megszorongatott, miközben a fülembe suttogott.

-Kérlek, ne törd össze a szívét. Nagyon könnyű megbántani. - majd elengedett, én pedig hülyén néztem rá. Mivan?! Ennyire látszik, hogy, nos... nem csak barátként tekintek rá? Louis viszont téved. Ha akarnám ( dehogy akarom!) se lenne esélyem ezt tenni fürtös barátjával. Biztos vagyok benne, hogy ő nem úgy érez irántam, ahogy azt szeretném. Egyáltalán. Hogy szeretném , hogyan érezzen irántam? Még a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában.

    Távozásuk után elpakoltunk, majd fölvonszoltuk magunkat szobáinkba. Ágyamban fetrengve Harry-n gondolkodtam, az érzéseimen, és persze a többi fiú is eszembe jutott. Örülök, hogy megismerhettem őket. Máris belopták magukat a szívembe, pedig alig pár órája ismerem őket. Ijesztően hosszú nap volt, így nem csoda, hogy rövid gondolkodás után máris elnyomott az álom.

 

 

~4.rész

 

  Sziasztok Netmanók!

Először is, szeretném megköszönni a több, mint 500 oldalmegjelenítést, és a három rendszeres olvasót, el nem tudjátok képzelni, mennyire jól esik! :) <3

Arra viszont tényleg szeretnélek megkérni titeket, hogy komizzatok legyetek szívesek, már az elejétől kezdve úgy van beállítva, hogy névtelenül is lehet, szóval bárki megteheti! Nektek csak nagyon kevés idő, nekem viszont hatalmas segítség lenne! És, míg el nem felejtem, az előző részhez szeretném megköszönni a kommentet Macie Johns-nak, jól esik, hogy te legalább írtál nekem. :)

A részhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy, mivel tegnap nem hoztam, extra hosszúra írtam, remélem, elnyeri a tetszésetek!

Bocsi a hegyi beszédért, be is fogtam, olvashattok. :)

Legyetek rosszak a kedvemért!

Puszi & nagyölelés: Bella. xx

 ~4.rész

 

"Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem."

~Nicholas Sparks

*Harry* /pár órával korábban/

    Néha nem igazán értem magam. A rajongóink elárasztanak minket szeretettel, támogatnak minket, és a csúcsra emelnek. Elmondják, vagy esetleg leírják, milyen csodálatos vagyok, és, hogy nem kéne hallgatnom az utálkozókra. De én erre képtelen vagyok. Mindig is foglalkoztatott, hogy mit gondolnak rólam az emberek, és ez a mai napig így van. Néha csak fogom a telefonom, fölvonulok a szobámba, és megnyitom a twittert, majd olvasni kezdem a nekem szánt tweeteket. És bamm. Elkerülhetetlen, hogy ilyenkor ne találjak több olyan tweetet, amelyben engem, vagy a banda többi tagját ócsárolják, és sajnos ezeket mindig fölveszem, ezért a kedvem teljesen elromlik. Nem kéne ezt tennem magammal.

    Merengésemet Liam hangja zavarta meg, aki, mint később kiderült, egy ideje a szobámban volt, sőt, már az ágyam mellett állt, én meg ott feküdtem, és észre sem vettem. Ez az Styles, azt se vennéd észre, ha egy baltás gyilkos neked rontana.

- Figyu Harry, átmegyünk a lányokhoz estefelé. Jössz te is? - kérdezte mosolyogva. Olyan, mint egy pótapa, pedig alig fél évvel idősebb nálam.

Elgondolkoztam kérdésén. Bírom őket, ezzel nincs gond. Viszont most semmihez nincs kedvem, max. alváshoz. Kész röhej. Hölgyeim és uraim, a nagy Harry Styles mormota lett.

- Majd később benézek. - mondtam végül, mert nem akartam megsérteni Perrieéket, habár biztos, hogy azért nem sértődtek volna meg, ha most az egyszer kihagyom. Mindegy. Viszont ha már azt mondtam, hogy később ott leszek, akkor ezt be kell tartanom. Néha igazán végiggondolhatnám a dolgokat, mielőtt kinyitom a számat.

~*~

    Este hét, vagy fél nyolc körül lezártam a kocsimat a Little Mix háza előtt, majd Zayn kulcsát használva először a kaput, majd a bejárati ajtót nyitottam ki. Lehet, hogy csöngetnem kellett volna, mert így rájuk hozom a frászt. 

-Emberek, megjöttem! - kiáltottam be, így tudatva velük, hogy nem kell baseball-ütővel nekem támadni, nem vagyok betörő.
Lépteket hallottam, már épp fölkészültem arra, hogy vagy a fiúk rontanak nekem, vagy a házigazdák, de nem. Más történt. Egy gyönyörű lány áll előttem.

*Grace*
    Mivel a többiek túl fáradtak voltak ahhoz, hogy fölemeljék méretes seggüket a kanapéról, engem ért a megtiszteltetés, hogy kiszaladhattam Harry elé. Tényleg. Vajon honnan a fészkes fenéből volt neki kulcsa?
Mikor kiértem az előszobába, épp a kabátját akasztotta föl a fogasra, szóval háttal állt nekem. Soha nem volt erősségem a bemutatkozás, és most se nagyon tetszett, hogy újra át kell esni egyen, de végül megszólítottam.
-Szia. Hát te? - szuper. Hülyébb kérdést föl se tehettem volna. Ennyit a normális bemutatkozásról.
Valószínűleg meglephettem, mert gyorsan megpördült a tengelye körül, majd egyenesen rám nézett, és elmosolyodott, aminek hatására tegnapi álmom, mint valami film pergett le előttem. Az a mosoly... AZ a mosoly volt.
Teljesen összezavarodtam. Hiszen én eddig a percig nem is ismertem Harry-t! Nem tudok róla semmit, de tényleg semmit. És mégis, ha végigfuttatom szemem tökéletes, egyszerre férfias és kisfiús arcán, ha belenézek a szemébe, a gyomrom eddig még soha nem érzett módon megremeg, mintha százezer kis pillangó próbálna kiszabadulni belőle. Ilyesfajta gondolataimból Harry szakított ki.
- Szia. Ezt én is kérdezhetném. Egyébként, Harry. - mondta mosolyogva, majd megvárta, míg én nyújtom először jobbomat. Hm, udvarias. Pluszpont Rómeónak.
- Grace vagyok. Perrie húga, de ma már annyiszor ismételtem ezt el, hogy inkább papagájnak érzem magam. - mutatkoztam be én is, mire halkan felnevetett, aminek hatására megjelentek gödröcskéi, én meg örültem, hogy a lábaim még megtartanak.
-Többiek?- kérdezte, majd otthonosan mozogva elindult befelé. Vajon hányszor járt már itt?
-Döglenek. -válaszoltam egyszerűen, a padlót tanulmányozva.
Nem akartam ránézni. Nem akartam, hogy úgy érezzek iránta, ahogy. Soha nem hittem ebben a "szerelem első látásra" dologban, habár az is igaz, hogy még soha nem voltam szerelmes. De nem is akarok az lenni, eleget olvastam és hallottam már arról, hogy az mennyi bonyodalommal jár. És nekem arra nincs szükségem. Mégis, akárhányszor hallom szuszogását, miközben mellettem lépked, azok a hülye pillangók megállás nélkül csapkodnak, mintha fizetnének érte. A legjobb, és egyben legrosszabb az egészben pedig az, hogy a szemében azt láttam tükröződni, amit látni akartam. Smaragdzöld szemei különösen csillogtak, s majdnem biztos voltam benne, hogy épp azt éli át, mint amit én, és az esetleges viszonzás érzése teljesen fölkavarta addig nyugodt, kiegyensúlyozott énemet.
    Mikor beértünk, Göndörke először a lányoknak köszönt, majd a fiúkkal pacsizott le, végül pedig levágta magát Niall mellé.
   Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem, csodálkoztam, hogy milyen gyorsan bekapcsolódott a beszélgetésbe. Látszott, hogy a fiúkkal sok időt töltenek együtt, velük az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltak.
   Én soha nem voltam ilyen. Új társaságban nem oldódtam könnyen, mindig is az a visszahúzódóbb típus voltam, aki jól elvan a saját kis világában. Most a fiúkkal ez valamiért másképp volt, ők, hogy is mondjam, olyan... mások. Pont nekem való mások.
    Este kilenckor mindenki megéhezett, nem kellett volna annyit jártatni a szánkat, vessünk magunkra így megpróbáltuk kitalálni, mi legyen a kaja. Ebből fél percen belül parázs vita alakult ki, mindenki mást akart enni, az ötletek pedig úgy röpködtek, mintha fölhúzták volna őket. Egyszer csak valamiért elhallgattunk, és Niall ezt kihasználva megszólalt.
-Grill...? - kijelentése inkább hangzott kérdésnek, de mindenkit elgondolkodtatott. - Csak mert azt mindenki szereti, mindenkinek jut belőle bőven, és a sütése is jó buli. De ha nem akarjátok... - rövid monológja végére hangja már egészen elhalkult. Hallgatásunkat valószínűleg rosszul értelmezte, de ez hamar változott, ugyanis sorra érkeztek a hátbaveregetések, meg az "Ír is, és még okos is, valamit csinálni kell vele, mert az összes csaj az övé lesz" beszólások, de csak kedvesen.
    A kaját a konyhában akartuk elkészíteni, mert kint már hideg volt, a fiúk meg nem hoztak melegebb ruhát, női cuccokat fölvenni pedig nem akartak. Kiosztottuk a feladatokat, én a zöldségeket szeleteltem, Perrie a húst fűszerezte, Louis a sütőt próbálta újraéleszteni, egyszóval mindenki kivette a részét a melóból. Valamin épp felkuncogtam, mikor a kés véletlenül megcsúszott a kezemben, és a paradicsom helyett az ujjamat vágtam el. Halkan felszisszentem, majd siettem a csaphoz kimosni a sebet. Ha a szisszenésre nem is, sietésemre már mindenki felfigyelt, és kérdezgették, hogy mi történt. Nem válaszoltam, így is próbáltam elterelni a figyelmem arról, hogy ömlik a vér az ujjamból. Tizenhárom éves korom óta nem bírom a vér látványát, szóval örülhettem, ha ájulás nélkül megúszom. Már vagy két perce szólongattak, mikor egy nagy kéz hirtelen megfogta a kezem, kihúzta a csap alól, azt pedig elzárta.
- Szerintem már elég lesz. - mondta Harry mosolyogva, majd kutakodóan nézett rám. - Mennyire mély? - kérdezte, majd választ sem várva megfogta az ujjam, és közelebb húzta magához. Én is láttam , nem volt mély, mégis még mindig* vérzett.
- Grace menj, és kösd be, hátha eláll. - szólt közbe Liam aggódva, mire a többiek vadul bólogatni kezdtek.
-Harry, elkísérnéd kérlek? - kérte Perrie bujkáló mosollyal. A többi lány először rá, majd ránk nézett, majd ők is, Perrs- hez hasonlóan elmosolyodtak, Namost. Vagy még maradt a fogukon a legutóbbi interjúról olyan "mosolyogtató" krém, vagy valami tervük van. Remélem, az első a helyes.
    Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal a fejemben hagytam, hogy Harry magával húzzon az emelet felé, majd arra lettem figyelmes, hogy várakozóan néz rám. Ja, tényleg. Ő valószínűleg nem tudja, hogy hol vannak a kötszerek. Intettem neki, hogy kövessen, majd sietős léptekkel megindultam a szobám felé, mert emlékeztem, hogy a bőröndöm oldalába tettem pár dolgot, ami most nagy hasznomra lehet.
Mikor beértünk a helyiségbe, láttam, hogy Hazza kíváncsian nézelődik, majd magyarázatot várva néz rám. Nem értette, hogy pont nekem miért van ilyen lányos szobám.
- Csak most költöztem be, és igen, tudom, én sem érzem magaménak, ha nem sikerül megszoknom, akkor rövid időn belül átrendezem. - mentegetőztem, majd látva mosolyát az én arcomra is akaratlanul mosoly kúszott. 
Már egy ideje egymás szemében kutakodtunk, mikor közelebb lépett. Közelségétől szívverésem egyből fölgyorsult, habár tudtam, hogy semmi olyat nem szándékozik tenni. És igazam is lett, kezemet emelte föl oldalam mellől, majd, miután letörölgette a vért egy zsepivel, fogta, és jó szorosan bekötötte, ezzel elállítva a vérzést.
- El ne vérezz. - tette hozzá mosolyogva, mire én halkan fölnevettem.
- Hát, nem lenne szerencsés első nap kimúlni az új helyen. Még rosszat terjesztenének rólatok. - mondtam elgondolkozva. - Már látom is a következő címlapokat: " A One Direction és a Little Mix gyilkosságot követett el konyhakéssel. Az áldozat egy fiatal lány, név szerint Isabella Grace Edwards." Upsz. Ez kicsit hosszú. - mondtam, majd egyszerre fölröhögtünk.
-Várj. Akkor most ideköltözöl? ÉS itt is maradsz örökre? Miért? Mármint, ez nagyon jó, csak na. - bombázott kérdéseivel, a végére már a tarkóját vakargatva. - És mi az, hogy Isabella? Miért nem mondtad el a teljes neved? - halmozott el újabb kérdéseivel, én pedig már rég elvesztettem a fonalat.

~3.rész

Hi people! 

Meghoztam a részt, remélem tetszik.

Nem szeretnék kommentekért kuncsorogni, de azért jól esne, ha kapnék párat, mert én így tényleg nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy mi van.. Szóval kérlek titeket, nyilvánítsátok ki véleményeteket. :D

A következő rész várhatólag szerdán jön, addig megpróbálok valami értelmeset alkotni.

Egyébként hogy telik a szünetetek? Mit fogtok csinálni?

Legyetek rosszak a kedvemért!

Puszi & nagyölelés: Bella. xx

~3.rész

    Miután felöltöztem, lementem a konyhába, ahol Perrie várt rám azzal a kéréssel, hogy segítsek neki összepakolni a nappaliban. Volt mit, tévénézés közben jól bevált női szokás szerint mindent összezabáltunk, amit csak lehetett.
    Épp végeztünk a rendrakással, mikor végszóra megszólalt a csengő. Perrs* pedig, mint akit kilőttek, rohant ajtót nyitni, majd  félúton hirtelen megállt, és szép, komótos tempóban újra megindult az ajtó felé, mint akit épphogy érdekel, ki áll a másik oldalán.
Mikor kinyitotta, négy fiú próbált meg egyszerre betömörülni a nem épp erre tervezett bejárati ajtón, aminek vége két perces küszködés lett. Mikor sikeresen, egytől egyik bejutottak, megálltak előttünk mosolyogva, majd Zayn odalepett Perriehez, és lágy csókkal köszöntötte.

Négyük közül csak Zaynt ismertem, így zavartan helyeztem súlypontom egyik lábamról a masikra. Végül mellem lepett egy kedvesnek tűnő. barna hajú és szemű srác.
-Szia, a nevem Liam. Liam Payne.- mondta kedves mosollyal az arcán.
-Szia, én pedig Grace Edwards.- mutatkoztam be én is. Hirtelen egy másik srác termett előttem, az, amelyik tele pofával vigyorgott, mióta csak beléptek az ajtón. Az előbbiek után már azon se lepődtem volna meg, ha így mutatkozik be: "A nevem Bond. James Bond."
-Louis Tomlinson, neked csak Swag Masta from Doncasta'.-mutatkozott be még mindig vigyorogva. Én is hasonlóan cselekedtem, majd az utolsó srác is sorra került.
-Niall Horan vagyok. Már hallottunk rólad ezt-azt a lányoktól. - mondta egy aranyos mosoly kíséretében, mire az én szám is hasonlóan fölfele görbült, majd a csajok fele egy gyors, de annál szúrósabb pillantást vetettem.
-Egy pillanat. Harry merre van? - kérdezte zavart arccal Jade, mire nekem leesett valami. Perrieék azt mondták, hogy öten vannak. De itt csak négyet látok...
-Ja, tényleg. El is felejtettük mondani. Harry kicsit késik, akadt egy kis elintézni valója.- vakarta meg Zayn zavartan tarkóját. - Azt mondta, majd később csatlakozik.- tette még hozzá egy halvány mosoly kíséretében.

~*~

Alig fél órán belül kiderült, hogy Niall személyében kitűnő társra találtam evés terén, így a konyhában ülve beszélgettünk épp, mikor Louis berobbant az ajtón. Időközben elmagyarázták a többiek, hogy a srác non-stop túl van pörögve kissé, de röpke két óra alatt, bármilyen meglepő, meg nem sikerült hozzászoknom ehhez a nagyra nőtt óvodáshoz. Miután jeleztem neki, hogy minden oké, idővel majd felépülök az előbbi mozdulatsora okozta infarktusból, hozzákezdett mondókájához.
-  Na. Az a nagy terv, hogy medencézni fogunk. - mondta olyan arccal, mintha épp azt jelentette volna be, hogy őt választották meg Amerika új elnökének. Csak csöndben hozzáteszem, hogy ez végzetes hiba lenne.
Először kérdőn, kissé fölhúzott vállal és széttárt karokkal meredtem rá, majd megszólaltam.
- Először is: Louis, szeptember van. Másodszor: most komolyan azért hoztál halálközeli élménybe, hogy ezt a "világmegváltó" tervet közöld velünk? - kérdeztem enyhén felháborodottan, miközben macskakörmöket rajzoltam a levegőbe.
- Igen, ugye milyen szuper? - kérdezte totál feldobódva. Aha, még a körmök segítségével se érezte az iróniát. - Te Grace, figyelj. Azon a megszólításon elgondolkozhatnál...
- Kösz, nem. - mondtam kacsintva.
- De Loui, figyelj. Láttam az előbb, hogy... - Niall itt félbe lett szakítva, ugyanis Zayn elemi erővel rontott be a konyhába.
- Ember, itt nincs víz a medencébe!!- közölte észrevételét tök fölháborodottan, mire értetlen fejjel néztem rá.
- Zayn, úgy látom veled is közölnöm kell azt a szomorú tényt, hogy szeptember vége van, ráadásul épp Londonban tartózkodsz, ergo összeteheted a két kezed, ha a kocsidba beszállva nem ázik ki az egész tubus zselé hajadból.- mondtam nyelvem kinyújtva, mire ő nemes egyszerűséggel oldalba bökött. Mikor emiatt röhögve feljajdultam (ilyen van?), a három srác ördögi vigyorral nézett össze. Ne. Neneneneneneeeee....
És megtették. Együtt fölkaptak, miközben Liam nevét üvöltötték, majd kicipeltek a nappaliba, ledobtak a kanapéra, és olyan erővel kezdtek csikizni, hogy azt hittem, ott halok meg. A csikizés azon kevés dolgok közé tartozik, amiket sose bírtam.
- Neheh fiiúhkk, khééhéérlek haaagyjatohok..! - kérleltem őket röhögéstől elfúló hangon, ám ekkor megérkezett a felmentősereg. A házban élő nőtársaim csatakiáltással vetették magukat kínzóim hátára, majd így elborítva őket, csikizni kezdték az összeset. Bosszúból fő támadómra vetettem magam, és hatalmas erőbedobással csikizni kezdtem.
- Na milyen, ha?? Ne kezdjetek ki lányokkal ebben a házban, mert többen vagyunk! - mondtam röhögve, miután egyértelmű győzelmet arattunk felettük és épp hagytuk, hogy kifújják magukat.
- Ne reménykedj, Tökmag. - nevetett rám Liam, mire én megkínzott arccal néztem rá.
 - Kérlek, ezt a nevet ne. Tizennyolc év után ma végre megszabadultam tőle, kérlek, bármi mást, csak ezt ne. - könyörögtem neki, mire sajnálkozó arccal bocsánatot kért. Valahogy ő tűnik a legnormálisabbnak, habár ő se panaszkodhat, tud hatalmas őrült lenni.
Ekkor hirtelen kattant a zár, és hallottuk, ahogy kinyílik a bejárati ajtó.
- Emberek, megjöttem! - szólt be egy mély, ismeretlen hang az előszobából. Megérkezett Harry.





*Ha valakinek nem sikerült volna rájönnie, ez Perrie beceneve. :D

~2.rész

Drága olvasók/ idetévedők / földlakók!

Nem tudom, mennyire érdekel titeket, mindenesetre nagyon sajnálom, hogy ennyit késett a rész, de rengeteg dolgom volt eddig, komolyan!

Ez a rész nemcsak rövid, de unalmas is lett, nem tudtam, mit írhatnék bele.

A következő részek nem lesznek ilyenek, ugyanis, ha szabad ilyet mondanom, egy csomó jó ötletem van.

Szóval még egyszer elnézéseteket szeretném kérni, a következő rész szombaton vagy vasárnap érkezik!

Legyetek rosszak a kedvemért!

Puszi & nagyölelés: Bella. xx 

 

~2. rész

    Röviddel azután, hogy megérkeztünk a lányok rezidenciájába, fölslattyogtam a –most már hivatalosan is- saját szobámba, azzal a feltett szándékkal, hogy kipakolok három bivaly nehéz bőröndömből.

    Röpke fél órával később kopogtak az ajtómon, majd, miután elmormogtam egy „Csak saját felelősségedre-t”, egy bordó, enyhén hullámos hajzuhataggal keretezett arc jelent meg szobám ajtajában. Jade először körülnézett, ugyanis nem tudta, hol vagyok éppen a nem túl kis méretekkel rendelkező szobában. Már kezdtem azt hinni, hogy Harry Potter a tudtom nélkül rám aggatta láthatatlanná tévő köpenyét, viszont az arcom egy részét fedetlenül hagyta, ugyanis Jade meredten bámult rám vagy egy perce. Végül hitetlenkedve megszólalt.

-Nem hiszem el, hogy alig fél órára egyedül hagyunk a szobádban, és te máris csatatérré változtatod az egészet „pakolás” címszó alatt! – mondta a végén már nevetve

 Nos, igen. Nem elég, hogy alapjába véve elég rendetlen alkat vagyok, most még az is rátesz hihetetlen káoszteremtő képességemre, hogy majdnem az összes, tulajdonomban lévő holmimat kellett elrendeznem.

-Egyébként azért jöttem, hogy szóljak, a többiekkel megéheztünk, szóval úgy döntöttünk, csinálunk uzsira palacsintát. Te mennyit kérsz? – kérdezte már előre rettegve a választól. Ők már elég jól ismerik étvágyam nagyságát.

-Tizet szeretnék, plusz-mínusz kettő. Inkább plusz. – válaszoltam mosolyogva – Negyed óra, és én is lent vagyok.

-Oké, szerintem öltözz át valami kényelmesebbe, mára nincs tervbe véve semmi kimozdulás. – tette még hozzá mosolyogva, majd egyedül hagyott.

~*~

-Ezt nem hiszem el! Azt mondtátok, kaját csináltok, nem instant hóesést! – jelentettem ki hitetlen nevetéssel, mikor leballagtam hozzájuk a konyhába. Mindent liszt borított.

- Az úgy volt, hogy viccből ráfújtam egy kis lisztet Jade-re, aki erre kivett egy egész zacskóval a szekrényből, kibontotta, és körbeforogva szétszórta az egészet…

- Igen, aztán Jesy, ezen felbátorodva a fejünk fölé dobott egy marékkal, innen pedig már nem lehetett követni az eseményeket… -  vette át Perrie a szót Leigh-től.

    Nevetve megforgattam szemeim. Kár, hogy erről lemaradtam, egy élmény lehetett.

    Röpke tíz perc alatt eltüntettük a lisztet mindenhonnan, majd ténylegesen nekiálltunk sütni. Egy hülye pillanatomban vigyorogva fordultam Jasyhez, azzal a szándékkal, hogy ráfújom a kezemben tartott fehér őrleményt, de, miután úgy nézett rám, hogy még Voldemort is sikítva futott volna világgá tőle, inkább letettem a dologról.

    Baromi sok palacsinta megevése után mindenki elballagott a szobájába, mint aki jól végezte dolgát, gondolom telefonáltak vagy a laptopokon neteztek. Én is ezt tettem. Először küldtem anyának helyzetjelentést SMS-ben, majd bekapcsoltam a gépem, elhelyezkedtem a fotelban, és ujjaimmal a billentyűzet mellett dobolva vártam, hogy életre keljen a laptop. Mikor ez sikerült neki, egyből fölmentem twitterre, csekkoltam az üzeneteket és, hogy ki , mikor és miért említett meg megint. Nővérem miatt a követőim száma ugrásszerűen megnőtt az elmúlt időben, úgyhogy fogtam magam, és visszakövettem pár embert, majd csiripeltem egy rövidet.

@Grace_Edwards: Sikerült berendezni a szobám. Kicsit lányos, de legyen ez a legkisebb probléma. Vélemény? :) xx.

Pár percen belül jött rá vagy száz komment, vicces volt ismeretlen emberek véleményét olvasni, de egy idő után ráuntam, így kiléptem, és olvasni kezdtem. Szörnyen szociális vagyok, nemde? Gondoltam, fölhívhatnék pár barátot beszélni, de aztán rájöttem, hogy nekem olyanok nincsenek. Régen voltak, de egy pár éve, mikor a sulira kellett koncentrálnom, egyszerűen… eltűntek. Nem tudom, miért. De valamiért úgy érzem, jobb ez így. Az érettségim (amit most tettem le) majdnem a legjobb lett az egész suliban, még anno gimi mellett volt időm munkára, így van spórolt pénzem. Nem hiszem, hogy ez barátok mellett sikerült volna.

~*~

    Este hétkor különböző pózokban elnyúlva néztük a tévét a nappali kanapéján, mikor Perrie telefonja hirtelen megszólalt.

-Pillanat..- mondta, majd azzal a lendülettel szaladt is ki a konyhába. Mindentudóan összenéztünk a lányokkal, majd Leigh megszólalt.

-Fogadjunk, hogy Zayn! Na, valaki? – nézett körbe kis társaságunkon.

-Bocs, de szerintem mindenki Zayn mellett fogadna, így az egész fogadás értelmét vesztené. – mondta Jade, mire Jasyvel helyeslően bólogattunk.

Kisvártatva Perrie visszasasszézott a nappaliba, és viruló fejét látva kérdőn néztünk össze, majd vissza rá.

-Öltözzetek csajok, vendégeink jönnek! – mondta örömtől sugárzó arccal...

~1.rész

Heloo mindenki!

Nagyon szeretném megköszönni a több, mint 100 oldalmegjelenítést, a két rendszeres olvasót, a tetszikeket és Ew-nek a kommentet!

Mindezt egyetlen nap alatt! Hihetetlen!

A következő rész előreláthatólag holnap érkezik, addig is szeretnélek titeket megkérni, hogy komizzatok bátran, és használjátok a gombokat, nem harapok meg érte senkit! :D

Szóval:

Legyetek rosszak a kedvemért!

Puszi & nagyölelés: Bella. xx 

~1.rész

    -Nagyon vigyázz magadra Kicsim! Add át üdvözletünk a nővérednek, és mondd meg neki, hogy ha bármi bajod esik, őt vesszük elő miatta!- búcsúzott anya a newcastle-i vasútállomáson, majd, miután megbizonyosodott róla, hogy minden csepp levegőt kiszorított belőlem, átengedett apának, aki egy hatalmas ölelés és fejemre nyomott „barack” után egy paprikaspray-t nyomott kezembe.

-Apa, nem gondolod, hogy ez kissé túlzás?- kérdeztem tőle szemforgatva, de látva aggódó, és egyben ellentmondást nem tűrő arcát inkább a táskámba süllyesztettem a kis dobozkát. –Hiányozni fogsz. –mondtam neki mosolyogva. Talán vele a legszorosabb a kapcsolatom a most felsorakozott kis famíliámból.

- Te is nekem. Nagyon vigyázzatok egymásra a nővéreddel, London veszélyes város. - válaszolta még mindig aggódva, én pedig mintha egy kósza könnycseppet véltem volna fölfedezni arcán. Mikor ezt észrevette, gyorsan átpasszolt drága bátyuskámnak, Jonnie-nak.

-Na, ezt a napot is megértük. Mostantól férfiuralom van otthon! - toldotta meg kacsintását tipikus, féloldalas mosolyával.

-Kösz, te is nagyon fogsz hiányozni. - röhögtem föl kissé kínosan, majd kiskutyaszemeket meresztettem rá.

-Jó, egye fene, keblemre! – röhögött föl Jonnie, majd hagyta, hogy elvesszek hatalmas karjai közt. – Hiányozni fogsz, Tökmag. – simogatta meg hajamat mosolyogva.

-Te is, Melák. – válaszoltam én is immár mosolyogva, majd egy puszi után egyet hátraléptem, és végignéztem a háromfős társaságon.

-Mindannyian nagyon fogtok hiányozni. Kívánjatok szerencsét a későbbiekhez! - mondtam családomnak, akik ezután elhalmoztak jókívánságokkal. Még Jonny is.

Intettem egy utolsót, majd fölszálltam a már utasokért sípoló vonatra. Hosszas keresgélés után megtaláltam helyemet,levágtam magam az ülésre, és vártam az indulást.

    Már jó fél órája zötyögtünk, mikor megtalált engem is a kalauz. Fogtam gigantikus méretű válltáskámat, és őrült módjára kutakodni kezdtem benne.

-Ez nem igaz! Nem hiszem el! Hova a francba tudtam elrakni ennyire?-dühöngtem, mikor már öt perce állt mellettem az egyre türelmetlenebb kalauz.

-Kisasszony, ha nem találja meg a jegyét belátható időn belül, sajnos a következő megállónál le kell, hogy szálljon! – szólalt meg a krapek. – Kérem siessen, végezném a munkám! – adott még egyszer hangot türelmetlenségének. Ebben a pillanatban beugrott valami.

-Megvan!- kiáltottam föl diadalittasan, ezzel kissé megijesztve a mellettem szobrozó kalauz bácsit. A jegy végig a zsebemben volt!

-Köszönöm. Kellemes utazást! – produkált egy nem túl meggyőző mosolyt, majd elindult a többi utas felé. Még hallottam, ahogy morgolódva kijelenti:-Végre! Már kezdtem elveszíteni a türelmemet!

Na kösz. Nem ő az, akit majdnem letessékeltek a célállomástól kb. kétszáz kilométerre.

    Miután meggyőződtem róla, hogy egy ideig senki nem fogja megzavarni a nyugalmam, bekapcsoltam a zenelejátszóm, és a múlt éjjeli álmomon gondolkoztam. Annyi igazság volt benne, hogy még soha nem voltam szerelmes. Tudom, furcsa, hogy ennyi idősen nem vagyok túl kétmilliárd szerelmen és összetört szíven, de ez van. Eddig még senki nem keltette föl az érdeklődésem. Pedig eskü, nincsenek nagy elvárásaim. Azt viszont nem értem, miért álmodtam azt, hogy szerelmes vagyok. Nincs barátom, a srác (a nemében azért biztos vagyok) arcára pedig nem emlékszem, pedig már látnom kellett valahol, mert elvileg csak olyan emberek szerepelnek az álmainkban, akiket már láttunk. Ah, mindegy.

    Már vagy két órája úton voltunk, amikor éreztem, hogy ha a legrövidebb időn belül nem jutok kajához, fölfalom az egész vagont. Szerencsémre - és a többi utas szerencséjére – épp közeledett egy kocsit tologató nénike. A kocsi meg volt pakolva kajával, úgyhogy egyből odaszóltam a hölgynek.

-Elnézést! Hahó! Lenne szíves idejönni? – kérdeztem megpróbálva megütni egy illedelmes hangnemet.

-Szervusz aranyom, mit szeretnél? Sajnos zsírszegény étellel nem szolgálhatok. – mondta a hölgy kissé szomorkás mosollyal az arcán. Most szórakozik velem? Nem ismer még engem ez a nénike…

-Oh, ez egyáltalán nem baj! – válaszoltam nevetve, ezzel elérve, hogy Mrs. Smith – legalább is a névkártyáján ez állt – meglepődjön. – Akkor, lássuk csak… Szeretnék egy nagy rántotthúsos szendvicset, egy egy literes Sprite-ot, és egy csomag kulcs alakú gumicukrot. – soroltam a választottakat, majd, miután a néni átnyújtotta őket, mosolyogva megköszöntem.

- Jó látni, hogy vannak még ilyen jó étvágyú kislányok! – búcsúzott Mrs. Smith, majd vissza sem nézve továbbtolta kocsiját.

    Mire végeztem az evéssel, a vonat begördült a Kings Cross-ra, én pedig bukfencező gyomorral jöttem rá, hogy megérkeztem Londonba.

    10 percnyi szenvedés után kibotladoztam a pályaudvar elé, ahol már négy, mindig mosolygó lány várt rám. Háttal álltak nekem, már épp szólni akartam, mikor rezegni kezdett a mobilom. Gondolkodás, és a hívó ellenőrzése nélkül vettem föl.

-Szia Grace! Merre vagy? Sehol nem látunk! Mondd, hogy nem késted le! – hallottam meg Perrie hangját a vonal másik végéről, mire halkan felnevettem.

-Szia. Ha megfordultok, minden kérdésre választ kaptok. – mondtam mosolyogva, mire a négy lány egyszerre pördült meg tengelye körül, majd, mikor észrevettek, ugyancsak egyszerre kezdtek loholni felém őrült tempóban.

-Lányok..Lányok! Ennek rossz vége lesz! – próbáltam figyelmeztetni őket, hiába. A négy lökött nekem futott, így egyensúlyomtól teljes mértékben megszabadítva, aminek vége egy közös borulás lett. Na, ki került alulra?... Ilyen az én formám, ha nem én kerülök az emberkupac aljára, esküszöm belehalok a csodálkozásba.

- Köszi lányok, ti is hiányoztatok… - hörögtem a bőröndjeimen fetrengve, még mindig a többiek alatt. Erre a lányok észbe kaptak, leszálltak rólam, és, miután fölsegítettek, egymásra néztek, majd ijesztően egyszerre szólaltak meg.

-Isten hozott Londonban!! – kiáltották, mire többen is felénk néztek. Na, végül is nem mindenkit köszönt a Little Mix hatalmas hangerővel az állomáson..